Működési kockázati kategóriák kialakítása

Ahogy már korábban bemutattam, a működési kockázatokra hét veszteségkategóriát szokás kialakítani, és az egyes kockázatokat a pénzügyi szervezetek esetében nyolc üzletág szerint szokás értelmezni. Így összesen akár 56 csoportot is kialakíthatunk.

Ha nem csak becsülni, hanem kezelni is szándékozunk a kockázatokat, akkor szükséges a kockázatok okainak is a vizsgálata, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden egyes osztály esetében szükséges értelmezni a folyamatokban rejlő, emberi, technológiai, illetve a külső környezet kockázatait (ld. ábra).

Problémát jelenthet, hogy egy esemény akár több kategóriát (üzleti és veszteség) is érinthet. Ebben az esetben a veszteségek nyilvántartása, illetve az erre épülő számítások már meglehetősen bonyolulttá válnak, ezért elengedhetetlen a kockázatok nyomon követésére az informatikai megoldások használata.

További problémát jelent (ami egy pénzintézet szempontjából inkább örömteli dolog), hogy a kockázati események alacsony száma miatt kevés adat áll rendelkezésre. A 7×8-as mátrix egyes osztályaiban már a néhány tucat esemény is kiemelkedő lehet, de sokszor egy-egy ilyen osztályba egyetlen esemény sem jut. Habár ez azt jelenti, hogy a pénzintézet viszonylag biztonságban van, kockázatkezelés szempontjából nem jelent elégséges alapadatot.A probléma kiküszöbölése érdekében érdemes egyes veszteség, vagy üzleti kategóriákat összevonni, és így nagyobb kockázati osztályokat kialakítani. Megjegyzendő, hogy míg a veszteségkategóriák összevonása torzíthatja a veszteség-eloszlási elvárásainkat (és így a modellépítést), addig az üzletágankénti összevonás esetében az ilyen problémákkal kevésbé kell szembesülni.

A statisztikai eszközök alkalmazása ellenére ugyanakkor a folyamatalapú kockázatértékelést sokkal inkább üzletágakhoz, mintsem veszteségkategóriákhoz lehet kötni. Ebben az esetben a folyamatokhoz feltárásával jobban elemezhetővé válnak a kockázatok okai, így nagyobb lehetőség nyílik azok kezelésére.

Az összevonások során tehát már döntéshelyzetbe kerülünk a tekintetben, hogy a statisztikai alapú, a kockázatértékelésnek nagyobb lehetőségeket nyújtó megközelítés, vagy pedig a folyamat alapú, és így a kockázat kezelésének nagyobb teret adó megközelítés irányába fordítjuk gyakorlatunkat.

A szabályozási elvárások miatt a pénzintézetek rövid távon inkább a statisztikai alapú megközelítés irányába indultak el (kockázat értékelése), míg a tényleges kockázatkezelés inkább hosszabb távú gyakorlat lehet.A kategóriák kialakítása esetében legfontosabb annak szem előtt tartása (és ez nem csak a működési kockázatokra igaz), hogy ne lőjünk ágyúval verébre, azaz a fejlett megközelítéseket csak akkor használjuk, ha biztosítható, hogy egy adott osztályban rendelkezésre fog állni a statisztikai elemzésekhez szükséges adatmennyiség.